Testvértelepüléseink

Berekfürdő

 

Polgármester: Molnár János

web: http://www.berekfurdo.hu Berekfürdői szálláshelyek: http://www.berekinyaralas.ucoz.hu

email: polgarmester@berekfurdo.hu

 

Berekfürdõ létét nem övezik évszázados múltra visszatekintõ történetek, az 1920-as években ezen a területen mindössze 5 tanya állt 35 lakossal. A Karcag - Kunmadaras közötti területen, a Tatárülés nevezetû vasúti megállótól mindössze egy õsszel-tavasszal járhatatlan földút vezetett a pusztába. A változások viszont hihetetlen gyorsasággal követték egymást. A geológusok figyelme az 1920-as években az Alföld felé irányult, mivel úgy vélték, hogy itt gazdag szénhidrogén bázis található. 1925-ben Pávai Vajna Ferenc fõgeológus vezetésével kutatásokat kezdtek. A fúrás kezdeti nehézségei után Schmidt Eligius Róbert mûszaki vezetõ által irányított munkálatok 1928. január 24-én sikerrel jártak.

A kitörés magassága a kezdeti 40 méterrõl 70, majd a 100 métert is elérte.

A gyors intézkedéseknek köszönhetõen februárban már el is végeztették a vegyelemzést, mely szerint a víz tartalmaz kalciumot, magnéziumot, ként, jódot és brómot, tehát a termálvíz sok ásványi anyagot hordoz. A közel két holdas tóra az elsõ ideiglenes strandfürdõt Mándoki Imre hozta létre és õ is üzemeltette. 1928 májusában fából medence-féleséget építtetett, melyet mindenki csak "fakosár"-nak nevezett. Lépcsõzetesen mélyülõ része 60-150 cm között mozgott. 1929 tavaszán a karcagiak és a környékbeliek hada kereste fel a gyógyító erejû "csodaforrást". Az elsõ állandó strand terveiben a "fakosár" medence mellett deszkából pénztár, várakozó és kabinok is szerepeltek, melynek a júliusi nyitásra már nagy része felépült. A vendégeket ekkoriban egy furcsa menetrendszerinti járattal szállították Berekbe: egy kimustrált autóbuszt húzott két ló. Októberben megkezdték a II. kút fúrásának elõkészületeit, valamint egy 12 km hosszú csatornát (árkot) építettek a használt víz elvezetésére. 1930 februárjában 800 méteres mélységben ismét 55 oC körüli hõmérsékletû vizet találtak. Ebben az évben épült az elsõ vasbeton medence, mely 2 részre tagolódott: az egyikben 42 oC-os, a másikban 30 oC-os gyógyvíz állt a fürdõzõk rendelkezésére. Ezen kívül 10 káddal egy épület, hidegvizes zuhany, vendéglõ és cukrászda is létesült. 1934-ben a tó mellett már 48 telek gyorsan elkelt, egy évvel késõbb pedig megnyitott Berek 20 szobás szállodája. 1935-ben elkészült a gyógyvíz elemzése is: a Pénzügyminisztérium Bányászati Osztályának véleménye szerint a víz gyengén alkalikus, erõsen konyhasós, jódos, brómos hévíz. "A mért abszolút értékek alapján, mivel a maradék anyagok nagyobb töménységben, mennyiségben fordulnak elõ benne, a bereki gyógyvíz értékesebbnek tekintendõ mind a szoboszlói, mind a debreceni hévíznél." A harmincas évek végére a gyógyvíz már országos hírnévnek örvendett. A sok látogató elvitte a fürdõ jó hírét, s beszámolt a lehetõségekrõl is. Ennek köszönhetõen egyre több villa épült Berekben. Hat miniatûr szálloda várta az ide látogatókat, valamint 42 szobás magánvállalkozói szféra, igaz szerény komforttal. 1936-ban téglajárda épült a karcagi útig, telefont kapott Berek, és a strandon állandó orvosi ügyelet volt. 1938-ra sikerült elérniük, hogy egy 4 m széles 1800 m hosszú kövesút készüljön a járda helyén az elágazásig. Az elõzõekbõl látszik, hogy a bereki strand és környéke most már visszavonhatatlanul fejlõdésnek indult. 1940-ben üveggyár létesült a Berekben, melynek vezetõje Dr. Veres Zoltán. Ebben az évben egy vasbeton vályú építésével megoldották a "csurgalék víz" elvezetését is a falu szélétõl a Karcag-Kunmadaras út mellett ásott 12 km-es csatornába. 1941-ben egy 40 x 20 m-es medencét építettek, melyet középen egy betonfallal kettéválasztottak és körben ülésre alkalmas lépcsõszerûséget képeztek ki (mai iker medence). Ezzel jelentõsen megnõtt a fürdõ befogadóképessége. 1953-tól a fürdõ kezelését átvette a Karcagi Városgazdálkodási Vállalat, késõbb a Víz és Csatornamû Vállalat, amely gyakorlatilag Berekfürdõ önálló településsé válásáig mûködtette a strandot, illetve a gyógyfürdõt. A berekfürdõi strand a mai arculatát az 50-es évek végén, a 60-as évek elején történõ felújítási munkálatok során kapta. Ekkor nem csak az addig meglévõ medencéket újították fel, hanem új medencéket is építettek, mint pl. egy gyermekmedencét és egy úszómedencét. A strand területén elkezdték a parkosítási munkákat is, melynek eredményeként virágokat és fákat telepítettek a fürdõ területén, így növelve az árnyékos részeket a napozni nem vágyó vendégek részére, és próbálták szebbé tenni a medencék környékét. A 60-70-es években a fürdõ fejlesztése leállt és a településsé vált vidéket kezdte el fejleszteni a város. Ebben az idõben lett önálló vízmûje Bereknek, végre megoldódott az ivóvíz hálózati ellátása. A nyaralók gombamód szaporodtak, egyre többen ismerték fel Berek gyógyvizes adottságait. A kunmadarasi reptér és szovjet katonai bázis közelsége (4 km) rányomta bélyegét a község fejlõdésére is. Mivel az akkori politikai rendszer a katonai titoktartásra hivatkozva nem szívesen látott idegeneket a környéken, Berekfürdõ fejlõdése megtorpant. A kitörés 1974-ben történt, mikor is Dr. Hajdu Lajos reumatológus szakorvos koordinálásával a bereki vizet elismert gyógyvízzé nyilvánították. A gyógyászat most már szabad utat kapott, 1975-ben önálló orvosi rendelõje lett a községnek. Néhány éven belül a már meglévõ épületeket (Park Étterem, kereskedelmi egységek) felújították ill. bõvítették is. 1979-ben elkészült a fedett termálfürdõ, ahol pénztár, öltözõk, várakozó, társalgó, 2 gyógymedence, büfé, valamint a gyógykezelések számára kialakított helyiségek is voltak. Az üzemelés megkezdése után a Társadalombiztosítási Pénztár már támogatta a kezelések igénybevételét, mint pl. fizikoterápia, súlyfürdõ, tangentor, gyógymasszázs és kádfürdõ. Ebben az évben építették azt a berendezést mellyel az uszoda vizét egy vízforgatón keresztül tisztították és tisztítják ma is. A 80-as években folyamatosan fejlõdött a község, ABC és új étterem is épült. A mai településkép ekkorra már teljesnek volt mondható, a 90-es években kisebb beruházások és folyamatos infrastruktúra bõvítés történt. A telefon- és gáz ellátás 100%-os lett, a csatornázás pedig a 20%-ról 60%-osra nõtt. A földutak helyén pedig mindenhol útalap készült.

Csíkszentkirály

 

Polgármester: Székely Ernő

web: http://www.csikszentkiraly.ro

email: szentkiralyph@astralnet.ro

 

Zalakomár és az Erdélyi Csíkszentkirály 2007. augusztus 10-én partnerkapcsolati megállapodást írtak alá, melyben mindkét település szorgalmazza az együttműködést minden lehetséges területen. Csíkszentkiraly rövid bemutatása: A többi csíki faluhoz hasonlóan, Csíkszentkirály első említése az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékben történik, ahol a falu papja, mint „Paulus sacerdos de Sancto Rege" beszolgáltatja a tizedet (VÁMSZER 2000). A falu létesítésének idejére nincs pontos adat. A név alapján ez mindenképpen Szent László szentté való avatása (1192), tehát a XII. század vége előtt történt. Vámszer Géza szájhagyomány alapján a csíki falvak többségének az ősét a környező dombokra, hegylábakra helyezte, így Csíkszentkirályt is a falu északi részén levő Karimosarka környékére. A templom román kori maradványai is a szerző szerint a régi településhelyről voltak átvíve a jelenlegi templomba, miután a medence mocsarainak felszáradása megengedte az új település létrehozását. Jelenleg a történészek vitatják és többnyire helytelennek tekintik ezt az elvet. Tény, hogy a csíki falvak többségében nem, vagy alig történt régészeti feltárás. De a közelmúlt feltárásai is Vámszer tévedését támasztják alá, így például a csíkcsobotfalvi legújabb leletek, amelyek egy XII. századi templom maradványait mutatják.

Feltehető, hogy az alapításkori Csíkszentkirály a jelenlegi területen helyezkedett el.

A jelenlegi közigazgatási besorolás szerint Csíkszentkirály község Hargita megyéhez tartozik. A széki közigazgatás alatt, 1849-ig, a falu Csíkszékhez tartozott, majd a rövid Bach korszakban Udvarhely megye része volt. A kiegyezés utáni vármegye rendszer kiterjesztéskor Csík vármegye Alcsíki járásának lett része. Az ekkor kialakított megye-járás rendszer a második világháború végéig megmaradt, annyi változással, hogy 1936-ban megalakították a jelenleg is létező falu-község hierarchiát. 1950-ben a kommunista diktatúra felszámolta a megyerendszert, és helyette a szovjet mintára létesített tartomány- és rajonfelosztást vezette be. Így hajdani Csík vármegye Csík rajonná alakult és először Sztálin Tartományhoz tartozott (Brassó székhellyel, mely az 1950-es években Sztálinváros nevet viselte), majd Magyar Autonóm Tartományhoz és végül 1960-tól Maros-Magyar Autonóm Tartományhoz. Az 1968-as közigazgatási reform során visszaállították a megyerendszert és Csíkszentkirály az ekkor kialakított Hargita megye része lett.

Krasznahorkaváralja

 

Polgármester: Peter Bollo

web: http://www.krasnohorskepodhradie.sk/index.php?page=&lng=hu

A község történelme a korai középkorba nyúlik vissza, abba az időbe, amikor a terület az Ákos-nemzetség (később Bebekek) tulajdonában volt. A kis település történelme szorosan összefügg Krasznahorka vára és annak tulajdonosai történelmével. A Bebekek több mint kétszáz évig tartó uralma után a hatalmas területeket magába foglaló uradalom 1578-ban az Andrássy család kezébe került. A község a középkori vár árnyékában élt és fejlődött. A levéltári anyagokban Krasznahorkaváraljával ritkán találkozunk, 1427-ben a községben található porták számát említik. A feljegyzés szerint abban az időben a faluban 67 porta volt. A mohácsi csata és a magyar seregek törököktől elszenvedett veresége után Gömörben is nehéz időszak következett. A falut 1569-ben és 1570-ben a törökök felgyújtották. 1642-ben a község véglegesen az Andrássy család örökös tulajdonába került, és 1757-ben mezővárosi rangra emelkedett. A község nyugalmas vagy éppen mozgalmas napjait erősen befolyásolták a várban történő események. A vár és a falu együttélését azonban mindenképp békésnek tekinthetjük. Az Andrássy család jelentős mértékben támogatta alattvalóit, ami a 19. században nyilvánult meg a legerőteljesebben. A község legrégebbi epítménye a Mindenszentek római katolikus templom, amelyet már a 14. század 30-as éveiben említenek. Az eredetileg gótikus templomot az évszázadok során többször átépítették, utoljára 1787-ben, az akkor uralkodó klasszicista szellemben. A gótikus építményből fennmaradt a poligonális záródású szentély és a gótikus hálóboltozat egyszerű, gúla alakú konzolokkal. A szentély északi falán található az eredeti, kőből készült szentségház (pasztofórium). Gömör különösen gazdag középkori falfestményekben. Krasznahorkaváralja rendelkezik minden adottsággal, hogy templomában középkori falképek terjedelmesebb ciklusait találjuk meg, mint amilyenekkel Pelsőcön, Csetneken, Hizsnyón is találkozunk. Egy kis részletet sikerült találni a templomhajó északi falán, amely magas színvonalról és ügyeskezű mesterről árulkodik. Az eredeti berendezésből azonban szinte semmi sem maradt fenn, mert 1895-ben a templomot gróf Andrássy Dénes hathatós támogatásával felújították, és belső terében új, neogótikus oltátokat helyeztek el. Erre a felújításra a diadalív fölött látható, a mecénás címerével díszített felirat emlékeztet. Dénes gróf és felesége, Franciska jótékonyságának nyomai a községben egyértelműen fellelhetők. Erre utal a falu mögötti erdőben 1898-ban elhelyezett méretes emléktábla is, amely az Andrássy-birtok alkalmazottai részére alapított nyugdíjalap létrehozására emlékeztet. A nagylelkű Franciska halála után Dénes emlékének erős kultuszát igyekezett létrehozni Rozsnyó környékén. Ennek egyik része a Krasznahorkaváralja közepén található Franciska tér is. A kis parkban 1903-ban felállított fekete obeliszk magyar nyelvű felirata Franciska grófnét és jótéteményeit dicséri. A Franciska térrel szemben áll gróf Andrássy Dénes galériájának épülete, amely a vár és a mauzóleum mellett a község igazi büszkesége. Andrássy Dénes korának egyik legjelentősebb műgyűjtője volt, aki kortárs művészek alkotásait gyűjtötte. A több mint száznegyven festményt számláló gyűjteménye számára önálló galériát építtetett. A szecessziós épület a budapesti műépítész-professzor, dr. Hültl Dezső tervei alapján épült. A görögkereszt alaprajzú, üveges tetős épület Dénes haláláig, 1913-ig szolgált képtárként, és látogatható volt a nyilvánosság részére. A gróf halála után, végakaratának megfelelően, a kiállított művek Budapestre kerültek. A krasznahorkaiak olyan művészek alkotásait csodálhatták meg itt, mint Böcklin, Stuck, Kaulbach, Lenbach vagy Pállik. A galéria megszűnése után az épületet 1945-ig Dénes unokaöccse, gróf Maldeghem Lajos és családja használta, akiknek kúriája közvetlenül a galéria mellett állt. Eltávozásuk után ezt a gyönyörű épületet méltatlanul csűrként és raktárként használták. Csak a 20. század 90-es évei elején bekövetkezett fordulat után újult meg a galéria tevékenysége a rozsnyói Bányászati Múzeum gondnoksága alatt. Sajnos az eredeti gyűjteményből csak egyetlen festmény látható itt, G. Paperitz Andrássy Dénes grófot ábrázoló portréja a 20. század kezdetéről, a többi a SZNM Betléri Múzeumának gyűjteményéből származik. Kivételt a jeles művész, Paczka Ferenc nagyméretű történelmi tárgyú olajfestménye képez 1884-ből. A festmény Attila hun vezér és felesége, a germán hercegnő, Ildikó nászéjszakájának drámáját ábrázolja. A képet gróf Andrássy Géza ajándékozta Rozsnyó városának, ahol éveken keresztül a városházát díszítette. Ma az attraktív, sok látogatót vonzó művek közé tartozik. Az épület északi falán látható az a neoreneszánsz majolika reliéf, amely a Mater Dei-t (Isteni Anyát) ábrázolja szentek társaságában. A reliéf valószínűleg a híres pécsi Zsolnay-féle porcelángyárban készült a 19. század második felében Luca Della Robia reneszánsz mintája alapján.

Lukácsafalva

Polgármester:

web: http://vajdasag.rs/Luk%C3%A1csfalva

Lukácsfalvát Lukács Lázár örmény nagykereskedő telepítette, aki 1781-ben az osztrák udvari pénztártól 30,000 lánc bánsági földet vásárolt Écska, Bégafő és Jankahíd településekkel együtt. Lukácsfalva tehát a falu telepítőjéről kapta a nevét, aki a Bánság egyik legnagyobb földbirtokosa volt. A föld tulajdonsa Écska közelében, a Béga folyó jobb partjára, Szegedről valamint a környező falvakból magyarokat telepített. A Béga sokszori áradása miatt az első lukácsfalvaiak hamarosan áttelepültek a falu mai helyére, távolabb a Béga folyótól, és valamelyest közelebb a Tiszához. Lukácsfalva környékén, az árvízvédekezés céljából, a 19. század közepén töltések épültek, amelyek még ma is védik a falut a megáradt folyóktól. Lukácsfalva első lakosai szinte kizárólag dohánytermeszéssel foglalkoztak. Később a dohánytermesztők tulajdonosaivá válhattak a földnek, amelyet évtizedekig műveltek. Akik nem tudták megvásárolni a földet, napszámosként dolgoztak az uraságnál. Miután a Lázár-család halgazdaságot alapított (1906), többen halászattal foglalkoztak az új, Fehér-tavon. Lukácsfalva arról is híres volt, hogy itt legeltették az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkiválóbb ménesét. Ezt a területet a mai napig Csikósnak hívják. A korábban szinte kizárólag magyarok által lakott faluba 1825-ben katolikus bolgárok költöztek. 1887-ben a bolgárok többsége átköltözött a szomszédos Erzsébetlakra. A legtöbb lakosa Lukácsfalvénak az I. világháborút megelőző években volt, a lakosság száma ekkor meghaladta az ezret. Az 1990-es évek jugoszláv háborúi során mintegy harminc szerb menekült család érkezett a faluba főleg Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, később Koszovóból is. A falu lakosságának ma közel 20%-át a szerbek teszik ki. A lukácsfalvaiak többsége katolikus vallású. A templomot 1927-ben építették a helybéliek önkéntes adományából, valamint a szentmihályi és a tordai magyarok támogatásából. A templom védőszentje Kisboldogasszony, a búcsút szeptember első vasárnapján ünneplik.

Tiszapéterfalva

 

Polgármester: Tóth Bálint

web: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszap%C3%A9terfalva

Tiszapéterfalva (1946-tól ukránul Petrovo, majd Péterfalva - Пийтерфолво) magyar település. Tiszapéterfalva községi tanácsa helyben van, hozzá tartozik Tiszabökény, Tiszafarkasfalva, Tivadarfalva és Forgolány. Tiszapéterfalva 27 km-re van Nagyszőlőstől és 10 km-re a tiszaújlaki vasútállomástól, a nevetleni vasútállomásig 10 km-t kell megtenni. A falun halad keresztül Beregszász illetve Nagyszőlős irányából a Tiszaújlak – Feketeardó - Királyháza közút, illetve az Ungvár -Beregszász - Halmi (Románia) országút. A falu a Tisza jobb partján terül el. A falutól 12 km-re épült ki a Nevetlen - Halmi (ukrán-román) határátkelő és 6 km-re a Tiszaújlak - Tiszabecs (ukrán-magyar) határátkelő. Tiszapéterfalva már a honfoglalás előtt is lakott terület volt. Határában egy ókori település maradványaira bukkantak a régészek. A XIII. századból fennmaradt okiratok említést tesznek Péterfalváról. A település annak a Péternek a nevét viseli, aki testvéreivel, Pállal és Ivánkával együtt 1300 körül földjét elhatárolta a bökényi birtokosok földjétől. A későbbi évszázadok folyamán a legnagyobb csapást az 1717-es tatár betöréskor szenvedte el a falu népe. Levéltári adatok szerint 1945-ben 110 férfi lakos ismeretlen helyen tartózkodott. A sztálinisták által elhurcoltak közül 23-an sose tértek haza. A 2001-es népszámlálási adatok szerint Tiszapéterfalva lakosságának száma 2 016 fő, ebből 1 937 magyar nemzetiségű. A lakosság többsége református. Szórványban élnek itt római és görög katolikus illetve ortodox hitű családok. A községnek 1945-től van magyar tannyelvű, 1947-től általános, 1956-tól középiskolája. A tanintézet felvette Kölcsey Ferenc neves költőnk nevét. A falu művelődési házában gyakoriak az ifjúsági rendezvények. A helyi zeneiskolában ápolják a népzenei hagyományokat Tiszapéterfalván az idelátogatót jellegzetes ételkülönlegességekkel várja a Csárda, ahol a menü biotermékekből is megrendelhető. A faluban több bolt is van. Bőséges az árukínálat élelmiszerből, háztartási termékekből. A helybeli pékségben mindig friss kenyér várja a vásárlót. A faluban megnyílt egy takarmánybolt és állatpatika működik. Igényes megrendeléseket teljesít az autójavító műhely. A faluban megoldották a földprivatizációt. Fellendült a magángazdálkodás, a mezőgazdasági termelés jelenti a fő megélhetési forrást. Kisebb-nagyobb vállalkozások indultak be, megjelent a német és az olasz tőke. Egyre többen dolgoznak a helyi kisvállalatokban, de jelentős az idénymunkára utazók száma is. A település református temploma az 1700-as években épült. A hagyományőrző községben megfordult Móricz Zsigmond, Bartók Béla, Balogh Edgár. A helyi György Endre kastélyban 1987-ben megnyílt a Péterfalvai képtár, melynek tárlati anyagát teljes egészében kárpátaljai festőművészek alkotásai teszik ki. A hatszáz férőhelyes kultúrház előtt áll az az emlékmű, amely az 1703-1711-es Rákóczi szabadságharc 91 kuruc katonájának állít emléket, akik a falu lakosai voltak. A magyar középiskola épületének falán emléktábla hirdeti, hogy a falu szülötte volt Kiss Ferenc, az ismert irodalomtörténész. Kitűnő sportolási lehetőséget biztosít a sportkomplexum. Futballpálya, tenisz- és tekepálya, atlétikai lehetőségek biztosítanak aktív pihenést. Nem elhanyagolható a méltán népszerű Vidámpark, ahol az óriáskerékről álomszép Tisza-parti panorámában gyönyörködhetnek a kedves vendégek. Tiszapéterfalva és Tivadarfalva határában a helyi KMKSZ tagok kezdeményezésére 1990-ben köztéri árkádos emlékoszlopot állítottak fel a sztálinizmus itteni mártírjainak emlékére.