Általános leírás
A magyar szociális ellátórendszerben kiemelkedő szerepe van a helyi önkormányzatoknak. Minden települési Önkormányzat köteles biztosítani a pénzbeli és természetbeni ellátásokat, továbbá a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokat.
A helyi önkormányzatok alapvetően két törvény - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény - alapján látnak el szociális jellegű feladatokat.
A Szt. 2007. január 1-től hatályos rendelkezései szerint a rendszeres pénzellátásokkal kapcsolatos feladatok zöme önkormányzati hatáskörből átkerült a jegyző hatáskörébe.
Az önkormányzati hatáskörben maradt szociális igazgatási feladatok végrehajtására Önkormányzatunk megalkotta rendeleteit, a jelenleg hatályos:
- az egyes pénzbeli és természetbeni szociális ellátások nyújtásának módjáról és feltételeiről szóló 3/2009. (I. 30.) Gye. Kt. rendeletet,
- a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni ellátásokról, és a személyes gondoskodásról szóló 10/2009. (IV. 24.) Gye. Kt. rendeletet,
- valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 20/2003. (VIII. 12.) KT. rendeletet,
melyekben a kötelező feladatain túl szabályozta az önként vállalt feladatokat és rendelkezett a hatáskör átruházásáról.
A Képviselő-testület a szociális feladatok döntő többségét a polgármesterre ruházta, és kapott feladatot a Humánpolitikai Bizottság is. Az 1990. évi LXV törvény 16. § (1) bekezdése alapján készült el, az első lakás megszerzéséhez nyújtandó önkormányzati támogatásokról szóló 2/2004. (II. 10.) KT rendelet, melynek alapján a Képviselő-testület és a Humánpolitikai Bizottság nyújt anyagi támogatást a fiatal házasoknak.
Az ügyfelek fogadása, a munka előkészítése, feldolgozása és végrehajtása a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztály (szociális iroda) dolgozóinak feladata. A Humánpolitikai Osztályon 2008. november 03. naptól megváltozott az ügyfél fogadás rendje: ügyfélfogadási időben Ügyfélszolgálat áll az ügyfelek rendelkezésére.
Egyidőben két ügyintéző látja el az ügyfélszolgálatot. Az ügyintézők ügyfajtára tekintet nélkül adnak felvilágosítást, látják el a kérelem benyújtásával kapcsolatos ügyintézői teendőket.
Zalakomár Község Önkormányzata rászorultságtól függően, az alábbi támogatásokat nyújtja:
- időskorúak járadéka,
- aktív korúak ellátása: rendelkezésre állási támogatás illetve rendszeres szociális segély,
- ápolási díj,
- köztemetés,
- közgyógyellátás,
- mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása,
- hadigondozás.
Időskorúak járadéka
Az ellátás feltételeit a szociális törvény 32/B. –32/E. §-ai szabályozzák, hatáskör címzettje jegyző.
Ez az ellátás a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.
Az igényelheti, aki
a) a 62. életévét, illetőleg a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte, és akinek saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg a 20640 Ft-ot (az öregségi nyugdíj 80%-át),
b) egyedülálló, 62. életévét, illetőleg a reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte, de 75 évesnél fiatalabb, akinek havi jövedelme nem haladja meg a 24510 Ft-ot (az öregségi nyugdíj 95%-át),
c) egyedülálló, 75. életévét betöltötte, és havi jövedelme nem haladja meg a 33540 Ft-ot(az öregségi nyugdíj 130%-át)
(Az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 2009. évben: 28.500,-Ft.)
Az időskorúak járadékának havi összege:
a) szerint jogosult személyek esetén 22.800 Ft,
b) szerint jogosult személyek esetén 27.075 Ft,
c) szerint jogosult személyek esetén 37.050 Ft.
Az ellátást a hivatalnál rendszeresített formanyomtatvány pontos kitöltésével lehet igényelni, mely nyomtatványhoz csatolni kell, a rajta feltüntetett mellékleteket.
A kérelem benyújtását követően a hivatal megvizsgálja az abban foglaltakat, számításokat végez, ha szükséges, környezettanulmányt készít, és döntéséről határozattal értesíti az ügyfelet.
Amennyiben a kérelmező a jogszabályi előírásoknak megfelel, az ellátásra a kérelem benyújtását követő naptól szerez jogosultságot, mely ellátást utólag, a tárgy hót követő hónap 5. napjáig folyósít a hivatal.
Az ellátásra való jogosultságot kétévente a hivatal felülvizsgálja.
Figyelem: A kérelemhez csatolni kell a kérelmező és a vele közös háztartásban élő házastárs/élettárs havi jövedelméről szóló igazolást.
Letöltés:
Kérelem időskorúak járadékának megállapítására: letöltés
Aktív korúak ellátása - Rendszeres szociális segély
Az ellátás feltételeit a szociális törvény 33–37/G §-ai és a 3/2009. (I. 30.) Gye. Kt. rendelet 30. §-ai szabályozzák. A rendszeres szociális segélyezés megállapítására, folyósítására és felülvizsgálatára vonatkozó hatáskör címzettje a jegyző.
A szociális törvény módosításával 2009. évtől a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű, aktív korú személyek ellátórendszere differenciálódik, a rendszeres szociális segély már csak egyik formája lesz az önkormányzati ellátásoknak.
Az ellátásra jogosultak közül:
a.)a munkavégzésbe bevonhatók:
- közfoglalkoztatásban vesznek részt és különböző típusú munkaerő-piaci, valamint szociális szolgáltatások járnak részükre,
- pénzbeli ellátásként pedig rendelkezésre állási támogatás (továbbiakban: RÁT) illeti meg őket, ha közfoglalkoztatásban nekik nem felróható okból, nem tudnak részt venni,
b.)képzésbe bevonhatók: a szociális ellátás folyósításának feltétele, hogy aki 35. életévét nem töltötte be, és általános iskolai végzettséggel nem rendelkezik olyan képzésben köteles részt venni, amely az általános iskolai végzettség megszerzésére, vagy a szakképzés megkezdéséhez szükséges kompetenciák megszerzésére irányul. A képzés időtartamára, ha keresetpótló juttatást nem állapítanak meg részükre, a RÁT illeti meg őket.
c.)a munkavégzésre nem kötelesek: továbbra is rendszeres szociális segélyt kapnak (továbbiakban: RSZS), számukra a közfoglalkoztatásban való részvétel nem előírás, ugyanakkor a segélyre jogosult személy is vállalhatja az önkormányzattal kötött megállapodásban, hogy részt vesz a közfoglalkoztatásban, (ebben az esetben a RÁT szabályokat kell rájuk alkalmazni).
Az aktív korúak ellátására jogosultak körébe tartozó személyek közül a közfoglalkoztatásban, vagy képzésben részt vevőket az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként veszi nyilvántartásba, és velük álláskeresési megállapodást köt.
Emellett ez a személyi kör közfoglalkoztatásban vesz részt, amelynek feltételeit a települési önkormányzatok biztosítják. A munkavégzés időtartamára természetesen munkabér jár, pénzbeli ellátást, azaz a rendelkezésre állási támogatást pedig csak arra az időtartamra kell folyósítani, amikor a jogosult számára az önkormányzat éppen nem tud munkát biztosítani.
A munkanélküli ellátások rendszerében 2009. január 1-jétől az állami munkanélküli ellátás (álláskeresési támogatás) folyósítási idejének kimerítése után, vagy egyéb együttműködések teljesítése esetén a jegyző által megállapítható ellátások új elnevezése összefoglalóan az aktív korúak ellátása lesz. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő- piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás.
Az ellátási rendszerbe történő bekerülés jogosultsági szabályai az eddigi segélyezési szabályokkal azonosak, tehát a jogosultsági körben nincs változás:
a) aki munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve legalább 50%-os mértékű egészségkárosodást szenvedett, vagy
b) aki vakok személyi járadékában részesül, vagy
c) aki fogyatékossági támogatásban részesül (az a)-c) pont szerinti személy a továbbiakban együtt: egészségkárosodott személy), vagy
d) akinek esetében a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítási időtartama lejárt, vagy
e) akinek esetében az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az Flt. alapján álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot, vagy
f) aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy
g) akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött,
feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és keresőtevékenységet – ide nem értve a közfoglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát – nem folytat.
A kérelmet az álláskeresési támogatás időtartamának kimerítésétől, vagy a kereső tevékenység megszűnésétől, vagy a rendszeres pénzellátás folyósításának megszűnésétől számított 12 hónapon belül lehet benyújtani. A később benyújtott kérelmet el kell utasítani.
A következő dokumentumokat is be kell nyújtani a kérelemmel:
- vagyonnyilatkozatot (kérelemnyomtatvány része)
- a tankötelezettségi korhatárt betöltött a közös háztartásban élő gyermekek esetén tanulói jogviszony ennállásáról szóló igazolást,
- a közös háztartásban élő tartós beteg, vagy fogyatékos gyermek ezen állapotáról szóló igazolást,
- az egészségkárosodott személyek esetében vagy az ORSZI szakvéleményét a munkaképesség, vagy egészségkárosodás mértékéről,
- a Magyar Államkincstár igazolását a vakok személyi járadékának, illetve a fogyatékossági támogatásnak a folyósításáról,
- munkaügyi központ igazolását az álláskeresési támogatás folyósítási időtartamának lejártáról, vagy
- a munkaügyi központ igazolását a figyelembe vehető munkaviszonyban töltött napokról, ha ismételt álláskeresési támogatásra nem szerzett jogosultságot,
- az előzetes együttműködést teljesítők esetén az együttműködés teljesítésének igazolását a munkaügyi központtól,
- az Szt. 33. § (1) bekezdés g) pontjában foglalt ellátások megszüntetéséről szóló határozatot,
- iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát, azzal a kiegészítéssel, hogy a 35. évnél idősebb személy esetén az alapfokú, vagy alacsonyabb iskolai végzettségről nyilatkozat is elfogadható okirat hiányában,
- az Szt. 37/B. § (1) bekezdés c) pontja szerinti személy (14 év alatti gyermeket nevelő) a gyermeket nevelő közoktatási intézmény igazolását, hogy a gyermek napközbeni ellátása az intézményben, nem biztosítható. (Egyéb esetben, a jegyzőnek hivatalból kell vizsgálnia a gyermek napközbeni ellátást biztosító intézményben történő elhelyezésének lehetőségét.)
Kérelmezőnek az aktív korúak ellátása iránti kérelmében nyilatkoznia kell arról, hogy az Szt. szabályai szerint rá irányadó együttműködést vállalja.
Az aktív korúak ellátására jogosult személlyel közcélú munkára legalább évi 90 munkanapra és legalább napi hat órai munkavégzésre kell határozott idejű munkaviszonyt létesíteni. A közfoglalkoztatásban résztvevők a munkavégzés időtartamára munkabért kapnak, erre az időszakra szünetel a rendelkezésre állási támogatás folyósítása.
A jogosultság feltételeit a hivatal kétévente felülvizsgálja.
Letöltés:
Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására: letöltés
Ápolási díj
Szabályait a szociális törvény 40.-44. §-ai tartalmazza. A hatáskör címzettje a jegyző. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó (Ptk. 685. § b) pont) részére biztosított anyagi hozzájárulás.
Ápolási díjra jogosult a hozzátartozó, ha önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre szoruló
a) súlyosan fogyatékos, vagy
b) tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi.
Az ápolási díj megállapításának feltétele még, hogy a Szt. 42. §-ában meghatározott kizáró okok ne legyenek jelen.
A jegyző a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végző személy kérelmére emelt összegű ápolási díjat állapít meg.
Fokozott ápolást igénylő az a személy, aki a mások személyes segítsége nélkül önállóan nem képes
a) étkezni, vagy
b) tisztálkodni, vagy
c) öltözködni, vagy
d) illemhelyet használni, vagy
e) lakáson belül - segédeszköz igénybevételével sem - közlekedni, feltéve, hogy esetében az a) - e) pontokban foglaltak közül legalább három egyidejűleg fennáll.
E feltételek fennállásáról az ápolt személy tartózkodási helye szerint illetékes megyei, fővárosi szociális módszertani intézmény szakvéleménye alapján dönt.
Az ápolási díj megállapítására szóló kérelmet a hivatalban rendszeresített formanyomtatványon lehet előterjeszteni, melynek első oldalát maga az igénylő tölti ki. Itt az ápolóra és az ápoltra vonatkozó személyes adatok szerepelnek.
A kérelem nyomtatvány második oldalát a beteg háziorvosával kell kitöltetni, itt az ápolt egészségi állapotára, fogyatékosságára, betegségére vonatkozó adatok találhatók.
Kedvező elbírálás esetén, a kérelem benyújtását követő naptól illeti meg az ellátás a kérelmezőt, melyről határozatban értesítjük.
Az ápolási díj esetén az ellátás havi bruttó összege megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, (28.500,-Ft) melyből 9,5% nyugdíjjárulék kerül levonásra.
Emelt összegű ápolási díj esetén az ellátás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-a. A nyugdíjjárulék ebben az esetben is 9,5%.
Az ellátás utalása utólag, a tárgy hót követő hónap 5. napjáig történik.
Az ápolási díjon töltött idő, szolgálati időre jogosít.
Az ápolási díjra való jogosultságot a hivatal kétévente legalább egyszer felülvizsgálja.
Letöltés:
Kérelem az ápolási díj megállapítására: letöltés
Köztemetés
A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere önkormányzati hatáskörben - a halálesetről való tudomásszerzést követő 30 napon belül - gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha
a) nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy
b) az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.
Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat
a) a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy
b) az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezi.
A halálesetről való tudomásszerzést követően az eljáró szerv megvizsgálja, hogy van-e, illetőleg fellelhető-e az elhunyt személy eltemettetésére köteles személy [1999. évi XLIII. törvény 20. § (1) bek.].
Amennyiben az (1) bekezdésben megjelölt személy fellelhető, határidő tűzésével fel kell szólítani, hogy gondoskodjék az elhunyt személy eltemettetéséről.
A köztemetés költsége magában foglalja az egészségügyi intézményben végzett halottkezelési tevékenység és a halottszállítás díját is.
lvíz által károsult ingatlan tulajdonos pedig csatlakozik a WMA-hoz.
A támogatás iránti kérelmet Zalakomár Község Polgármesteri Hivatalának az erre rendszeresített formanyomtatványán lehet benyújtani.
A támogatást kérő köteles a kérelméhez az 1993 évi III tv. 4. § (1) bekezdésében meghatározott jövedelmi viszonyairól igazolásokat becsatolni, és saját illetve a vele közös háztartásban élők vagyoni helyzetéről nyilatkozni. Tűzkár esetén a Hivatásos Tűzoltó parancsnokság által kiállított kárnyilatkozatot.
Közgyógyellátás
Közgyógyellátásra vonatkozó szabályokat a szociális törvény 49.§. – 53. §. tartalmazza.
Közgyógyellátásra jogosult alanyi jogon:
- Bentlakásos intézményben elhelyezett átmeneti gondozott, átmeneti és tartós nevelésbe vett kiskorú;
- Pénzellátásban részesülő hadigondozott, nemzeti gondozott;
- Az egészségkárosodott rendszeres szociális segélyben részesülő;
- A központi szociális segélyben részesülő;
- Rokkantsági járadékos;
- I., II. csoportú rokkantsága alapján nyugellátásban, baleseti nyugellátásban részesülő;
- Az aki, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül.
Közgyógyellátásra jogosult normatív alapon:
Akinek havi rendszeres gyógyszerköltsége az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 10 % -át / 2.850.-ft. /meghaladja, feltéve, hogy a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét / 28.500.-ft /, egyedül élő esetén 150 %-át. /42.750-ft./
Szociálisan rászorult személy részére méltányosság jogcímén kiállított közgyógyellátási igazolvány szabályait a 3/2009. (I. 30.) Gye. Kt. rendelet 29. §-a tartalmazza.
Akinek havi rendszeres gyógyszerköltsége 5.000.-Ft-ot meghaladja, feltéve, hogy a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét / 42.750.-ft /, egyedül élő esetén 200 %-át. /57.000-ft./
A közgyógyigazolványt a jogosult lakóhelye szerint illetékes jegyző állítja ki.
Rendszeres gyógyító ellátás havi költsége = gyógyszer + gyógyászati segédeszköz + gyógyászati ellátás
Gyógyszerkeret = egyéni gyógyszerkeret + eseti keret.
Egyéni gyógyszerkeret: (személyre szabott)
- A rendszeres gyógyszerszükséglet támogatását szolgálja,
- Összege a jogosult egyéni havi rendszeres gyógyszerköltsége, 2009-ben legfeljebb havi 12 000 Ft, a minimum összeg 1000 Ft. (A gyógyászati segédeszköz nem terheli a gyógyszerkeretet.)
Eseti keret:
- Az akut megbetegedésből eredő gyógyszerszükséglet támogatását szolgálja, összege 2009-ben évi 6 000 Ft.
- Ha egyéni gyógyszerkeret nem kerül megállapításra, gyógyszerkeret = eseti keret. (nincs egyéni gyógyszerkeret, ha nem kéri, illetve, ha nem éri el az 1000 Ft-ot – minimum összeg) ez csak az alanyi közgyógyellátásra jogosultak esetében fordulhat elő.
Mire használható fel az igazolvány?
Gyógyító ellátások térítésmentes igénybevételére, azaz:
- Járóbeteg-ellátás keretében rendelhető gyógyszerekre (tápszer is),
- Gyógyászati segédeszközökre (protetikai és fogszabályzó eszközök is),
- Orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokra.
Az eljárás lefolytatása
- Kérelem benyújtása
- Ideje: a jogosultság lejártát megelőző három hónapban is benyújtható.
- Módja: formanyomtatványon
Kivétel! átmeneti és tartós nevelésbe vett kiskorú esetében a gyámhivatal kezdeményezi hivatalból a jogosultság megállapítását a gondozás helye szerint illetékes jegyzőnél, és beszerzi a háziorvosi igazolást.
- Mellékletek:
a) Háziorvosi igazolás
b) Az alanyi jogcím igazolása
c) A jövedelem-nyilatkozat megalapozottságának igazolása.
A háziorvosi igazolás
Alanyinál:
- Nem szükséges, ha a kérelmező egyéni gyógyszerkeret megállapítására nem tart igényt.(nem rendszeres gyógyszerfogyasztó)
Általában:
a) Csak a személyes szükséglet kielégítéséhez szükséges gyógyító ellátást lehet feltüntetni.
b) + a szakorvos által havonta rendszeresen rendelt gyógyító ellátást is.
Zárt boríték: rajta a kérelmező neve, TAJ-száma, az orvos neve és a cím: HÁZIORVOSI IGAZOLÁS KÖZGYÓGYELLÁTÁS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ.
FELÜLVIZSGÁLAT
- A jogosultság megállapítása alanyi jogosultak esetében két évre, normatív és helyi méltányosssági jogcím esetében egy évre történik. Felülvizsgálat az esetben kérhető, ha a havi rendszeres gyógyszerköltség legalább 1000 Ft-tal megváltozik.
- A jogosultság utolsó negyedévében nem kérhető.
- Az eljárás – a szakhatósági állásfoglalás kérésétől kezdődően – megegyezik az eddig vázoltakkal.
- Az új gyógyszerkeret a határozathozatal 15. napjától nyílik meg, a jogosultság lejártáig.
- Új igazolvány kiadására nem kerül sor.
Letöltés:
Kérelem közgyógyellátás megállapítására: letöltés
Kérelem egyéni gyógyszerkeret évközbeni felülvizsgálatára: letöltés
Mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatása
Mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeit a 164/1995.(XII.27.) Korm rendelet szabályozza.
A közlekedési kedvezmények fajtái:
-közlekedési támogatás
-személygépkocsi és kerekesszék szerzési támogatás
-átalakítási támogatás
-parkolási engedély
A kérelemhez a csatolni kell:
- Orvosi szakvélemény
- Jövedelem igazolásokat
- Munkaviszony, tanulói jogviszony fennállására, valamint gyógykezelésére vonatkozó igazolást
- Szerzési és átalakítási támogatás estében: a súlyos mozgáskorlátozott, illetve a szállítást végző személyérvényes vezetői engedélyének fénymásolatát, valamint a szállítást végző személy írásos nyilatkozatát, hogy a súlyos mozgáskorlátozott személy személygépkocsival történő szállítását vállalja.
- Szerzési és átalakítási támogatás esetében: a súlyos mozgáskorlátozott, illetve a szállítást végző személy nyilatkozatát, hogy a kérelem benyújtását megelőző hét éven belül saját vagy más mozgáskorlátozottságára tekintettel nem részesült gépjármű-vásárlási, szerzési, átalakítási támogatásban, valamint gépjármű behozatali vámmentességben.
- Szerzési támogatás esetén: az egyedül álló, súlyos mozgáskorlátozott személy nyilatkozatát arról, hogy egyedülálló
- Amennyiben a szerzési támogatást segédmotoros rokkantkocsi vagy kerekesszék vásárlására használják fel, mellékelni kell a megyei rehabilitációs főorvos javaslatát.
- Közlekedési támogatás esetén: amennyiben a súlyos mozgáskorlátozott személy kiskorú eltartottról gondoskodik, az eltartott születési anyakönyvi kivonatát, vagy személyi lapját fénymásolatban.
Az a súlyos mozgáskorlátozott személy részesülhet közlekedési kedvezményekben akinek családjában az egy főre eső nettó jövedelem – a tárgyévet megelőző év viszonylatában -nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíjminimum 2,5 szeresét.
A közlekedési kedvezményeket minden év január 1 és április 30 között lehet igényelni. Az átalakítási támogatás és a parkolási engedély egész évben igényelhető. A parkolási engedélyt az okmányirodában kell kérni.
Letöltés:
Kérelem közlekedési kedvezmények iránti megállapításra: letöltés
Hadigondozás
A hadigonzozásról az 1994.évi XLV.tv. rendelkezik. Hadigondozott: hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, hadigyámolt,hadigondozott családtag.
Ellátás nemei:
- hadirokkant járadék,
- hadiözvegyi járadék,
- egyösszegű térítés,
- temetési hozzájárulás (hadirokkant halála esetén)
A hadigondozási igényjogosultság kérelemre indul, melye határidő-korlátozás nélkül bármikor előterjeszthető. Hadigondozási ügyben első fokon eljáró hadigondozotti hatóság a hadigondozott lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzője.
A jegyző határozatban dönt:
- a hadigondozotti igényjogosultságról, a járadékosztályba sorolásról- a pénzellátások megállapításáról és összegszerűségéről
- hadigondozotti igazolvány kiadásáról.
Letöltés
Kérelem hadigondozott temetési segély megállapítására letöltés
Kérelem hadiözveggyé nyilvánítás és a hadiözvegyi járadék megállapítására letöltés






